Zaj és rezgés mérés, modellezés, csökkentés


A Vibrocomp Kft 1992-es megalakulása óta jelentős szerepet vállal a hazai közlekedési és ipari zaj mérésében, előrebecslésében, hosszú idejű monitorozásában, modellezésben és természetesen a zajcsökkentésben. Szinte egyedülálló műszer és szakember állománnyal rendelkezünk. A hatásos védelem megtervezésénél szükséges a távlati zajszintet is figyelembe venni, cégünk számítógépes szimulációs eljárással forgalmi modell alapján képes a távlati zajszint előrebecslésére.

 

  • Lakó-, köz-, valamint ipari épületek terem-, és épületakusztikai, zaj- és rezgésvédelmi méretezése. Épületek esetén a tervezés fázisában, mérések és szimulációk segítségével meghatározható az épületet érő rezgés. (pl. amikor elhalad a villamos, vonat az épület közvetlen környezetében). Cégünk szakemberei szükség esetén a várható rezgésszint és a Megrendelő igényével összhangban az épület statikai tervezőivel együttműködve kidolgoznak egy olyan, minden esetben egyedi alapozást amely csökkenti a várható rezgés mértékét.
  • Számos helyszínen elkerülhetetlen a folyamatos megfigyelés (pl. építkezés közben, új utak átadása után, repülőterek környezetében). A Vibrocomp Kft ezekben az esetekben elvégzi a telepített zajvédelmi monitoring rendszer tervezését, felszerelését és szükség esetén az üzemeltetését is.
  • A közlekedési zaj elleni védelem leghatásosabb formája a zajárnyékoló falak tervezése cégünk vállalja a zajárnyékoló falak tervezését minden tervszinten. (Az akusztikai tervezéstől a kiviteli tervig.) Cégünk ezen túl vállalja a passzív akusztikai védelem tervezését is.
  • Önkormányzatok részére készítjük a hosszú távú zajcsökkentést megalapozó stratégiai zajtérképet.
  • Ipari üzemek zajvédelmi vizsgálata. Csendesebb gépek fejlesztése. Szabadidő létesítményekből eredő zaj és rezgés mérése, előrebecslése. Zajvédelmi akciótervek készítése.

 

 


Szolgáltatások és Referenciák

Építészet 
  • Épület és teremakusztika
  • Épületgépészeti zaj és rezgéstervezés
  • Parkolókból származó zaj mérése, modellezése
  • Rezgés érzékeny épületek műszerek védelme a környezeti rezgésektől. Rezgésszigetelés, épülettervezés. 

 

Balettintézet Homlokzati zajterhelés-térkép

Spirit Hotel ***** Sárvár

 

  • Budapest, Közraktár u. 30 alatti River Park irodaház 6. emeleti iroda, belső zajterhelésének vizsgálata nyílászárók átalakítása előtt és után - 2013
  • Etele bevásárló központ /zajvédelmi munkarész/ - 2011
  • Csepel Stadion engedélyezési terv zaj- és levegővédelmi munkarész elkészítése - 2009.
  • Xántus J. Középiskola - átalakítás és bővítése kivitelezési tervei, akusztikai munkarész
  • Bp. Üllői úti Campanile Hotel kiviteli szintű terveinek készítése, akusztikai szaktervezési feladatok.
  • Biatorbágy Tópart bevásárlóközpont irodaház zajvédelmi fejezet - 2007
  • Prestige Lakópark - 2007
  • Gödöllő, Glaxo irodaház - 2007
  • Hermina Irodaház - 2007
  • Corvin Sétány épületei környezetvédelmi engedélyezési tervek - 2007
  • Westend II Evd zajvédelmi fejezet - 2007
  • Haller Irodaház - 2007
  • Dunavarsány, IBIDEN üzem iroda épületrész, előadó terem akusztikai tervezése - 2007
  • Corvinus Egyetem - 2007
  • Sárvár, Spirit Hotel környezetvédelem és akusztika 2007
  • M3 Irodaház szigorított rezgésszigetelés (rugalmas habos úsztatás) megtervezése - 2007
  • Környezeti rezgés becslése és a várható rezgés értékelése a Budapest, Könyves Kálmán körúti Népliget Center irodaházban -2006
  • Europeum környezeti rezgés terhelések előrebecslése vizsgálata, értékelése, javaslat a csökkentési intézkedésekre
  • Airport City - 2006
  • Budai Skála EKHT zaj- és rezgésvédelmi fejezet - 2006
  • Corvin Center I.és II. fázis EKHT zaj- és rezgésvédelmi fejezet - 2006
  • Inke határában zöldmezős beruházásában épülő geotermikus erőmű EKHT zajvédelmi fejezet - 2006
  • Europeum
  • Hold utca 19. apartman szálló
  • Podmanicky utca 49
  • Graphisoft park SAP irodaház
  • Gömb utcai lakóház
  • BSR Center
  • Corvinus Egyetem
  • Népliget Center
  • Fényes Elek utcai irodaház
  • Csörsz utca - Nagyjenő utca irodaház
  • BC 99
  • Váci út 140-142
  • Váci út 33.
  • Művészetek Palotája akusztikai szakvélemény az engedélyezési és kiviteli tervhez
  • West End City, Mammut I-II
  •  CORA Budakalász
  • AUCHAN Soroksár, Dunakeszi, Csömör, Székesfehérvár, Szigetszentmiklós, Maglód
  • TESCO Budaörs, Soroksár, Zalaegerszeg, Hódmezővásárhely, Pesti út, Fogarasi út,
  • PÓLUS Kecskemét,
  • Decathlon Soroksár, Dunakeszi
  • ElecrtroWorld Dunakeszi
  • Mosonmagyaróvár sportcsarnok
  • Csörsz utcai sportcsarnok

 

Építkezés 

Építkezési zajvédelmi terv

Építkezések során előre elkészítjük a zajvédelmi tervet és szükség esetén határérték túllépési kérelmet, melyet egyeztetjük az illetékes hatósággal. Amennyiben az előzetes modellszámítás során kiderülne, hogy az organizációs terv és a technológia figyelembevétele mellet jelentős túllépésre kell számítani, cégünk elkészíti a zajcsökkentési akció tervet.

Építkezések felügyeletére zaj és rezgésvédelmi monitorméréseket végzünk (rövid és hosszúidejű telepített monitor egyaránt)!

 

Balatonparti vasútépítés  Alagútfúrás felügyelete 4-es metró Parlamentet érő rezgés monitor

 

Rezgésmegfigyelés

Gyorsforgalmi utak, vasútvonalak nagyobb épületek építése és egyéb nagyobb volumenű építkezések során gyakran jelentkeznek épületrezgéssel összefüggő káresemények, panaszok. Ezen károk elsősorban az építkezések közvetlen közelében lévő épületekben, illetve a nem nagy tehergépjármű forgalomra méretezett szállítási útvonalak mellett fekvő épületekben jelentkeznek.
Alapos vizsgálat után a kritikusnak ítélt épületekben egy állandó megfigyelő rendszert kell telepíteni.
A rezgésvédelmi monitor rendszer figyeli az épületet érő rezgéseket; regisztrálja az épületszerkezeteket terhelő rezgést (az épületszerkezet dinamikai igénybevétele), frekvencia elemzést végez és azonnal jelzi azt a helyzetet, amikor a rezgés mértéke az épületre nézve veszélyessé válhat. A szakemberek által meghatározott kritikus értékek beállításával kétszintű riasztás programozható, túllépéskor fény vagy hangriasztást ad a műszer. GSM modem alkalmazása esetén a riasztás mobil telefonon keresztül távfelügyelettel is működik.

A Vibrocomp Kft egyedülálló Magyarországon a rezgésmonitorozás területén. Tapasztalataink alapján elmondható, hogy Európa egyik legkorszerűbb, a BARTEC MR2002-CE komplex rendszerének megfelelő telepítésével és alkalmazásával az épületben keletkező károk jelentős része elkerülhető.

Épitkezési zajvédelmi tervek:

  • Balatonaliga – Balatonszentgyörgy vonalszakaszátépítése I. ütem Lepsény – Siófok, Zamárdi – Szántód-Kőröshegy  - 2014
  • Székesfehérvár vasútállomás és csatlakozó vonalszakasz korszerűsítése 662+00-681+00 km szelvény -  2014
  • Hatvani csomópont rekonstrukcióhoz és Kossuth tér felszíni rendezéshez kapcsolódó beruházások -  2014
  • „Kőbánya-Felső-Angyalföld-elágazás Kerepesi úti acélhíd teljes felszerkezet csere és hídfők erősítése” - 2014
  • M4 autópálya Abony-Fegyvernek közötti szakasz 96+055-109+460 km szelvény között új Tisza-híddal 109+460-111+800 km szelvény között 111+800-125+000 km szelvény között - 2014
  •  3-as villamos vonal felújítása, Budapest I.-VI. szakasz kiviteli terv -2013
  • Budapesti 4-es számú metróvonal I. szakaszhoz kapcsolódó felszíni beruházások megvalósítás K2/D ütem tárgyában a Baross tér felszíni rendezés - 2013
  • M86 gyorsforgalmi út Szeleste-Hegyfalu 98+300 – 105+800 Kmsz - 2013
  •  Gyomaendrőd –Békéscsaba vasúti vonalszakasz átépítése - 2012
  •  Budapest-Kelenföld – Tárnok vasúti vonalszakasz átépítése - 2011
  •  Budapest XXI. Csepeli gerincút I. ütem  (Szabadkikötő út - Posztógyár utca között)  - 2010                                                                  

   

Rezgés monitor:

  • Parlamentet érő rezgésterhelés monitorozása a Kossuth tér rekonstrukciójával és mélygarázs építésével kapcsolatban - 2013
  • Rákóczi út forgalmától és a 3-as metróvonaltól eredő környezeti és szerkezeti rezgésmérésre a 1088. Budapest Rákóczi út 17. - 2013
  • Csepel belső gerincút építése közben HÉV vágány áthelyezés Ghibli logisztikai csarnok rezgésvédelmi felügyelete - 2010
  • M6-M60 autópályák építéséhez szállítási útvonalak által érintett településeken rezgés elleni védeleme - 2008
  • 2-es Metró vágányfelújítása - 2004
  • Eger történelmi óvárosa
  • 35-ös sz. főút négynyomúsítása (Józsa)
  • 5-ös sz. városi főforgalmi út bevezető szakasz (FKFV irodaház)

 

Közút 
  • zaj és rezgésvédelem tervezéskor
  • zaj és rezgés monitor mérések (alapállapot, építés alatt és átadás után)
  • építés alatti környezetvédelmi terv, határérték túllépési kérelem
  • érzékeny épületek folyamatos rezgésmonitorozása
  • zajárnyékoló fal tervezés és minősítő mérés
  • útburkolat zaj mérés SBPI módszerrel

 

Burkolatok minősítése Zajárnyékoló fal tervezés M1 Tatabánya
  • M5 autópálya 17-174+895 km sz. közötti szakasz zajvédelmi felülvizsgálata és zajcsökkentési intézkedési programja – 2014, 2010, 2009
  • Magyar - Szerb határszakasz közúti elemeinek stratégiai zajtérképe - 2013
  • M44 Gyula - Békéscsaba elkerülő zaj- és rezgésvédelmi vizsgálata - 2013
  • M9 Kaposvár - Szekszárd zaj- és rezgésvédelmi vizsgálata – 2013
  • M4 Abony-Fegyvernek Engedélyezési terv és kiviteli terv zajvédelmi munkarészek. 6+500-42+500 kmsz – 2011
  • M2 gyorsforgalmi út Budapest - Vác (17+850 - 37+100 km szelvény) közötti szakasz, valamint a kapcsolódó új bekötő utak (Dunakeszi és Sződliget) kiviteli tervének zajvédelmi munkarész – 2011
  • M4 gyorsforgalmi út Püspökladány - Berettyóújfalu - Nagykereki közötti szakasz környezeti hatástanulmány zaj-, rezgés- és levegővédelmi munkarészének előkészítése – 2009
  • M44 Kecskemét-Tiszakürt közötti szakasz környezeti hatástanulmány zaj-, rezgés- és levegőtisztaság-védelmi munkarésze – 2009
  • M44 Kondoros-Békéscsaba közötti szakasz környezeti hatástanulmány zaj-, rezgés- és levegőtisztaság-védelmi munkarésze – 2009
  • M0 útgyűrű Keleti szektor, 59+800 - 68+700 km sz. közötti szakasz zajvédelmi felülvizsgálatának elkészítése - 2009.
  • 47. sz. főút Hódmezővásárhely és algyői Tisza-híd közötti út (201+043,5 - 210+591,95 km szelvény között) négynyomúsítás engedélyezési terv zajvédelmi munkarészére - 2009.
  • Szentendre nyugati elkerülést biztosító út (5+225 - végig), Tanulmányterv zajvédelmi munkarész részének elkészítésére - 2009.
  • 21-es út 4 nyomúsítás EVD zaj- és rezgésvédelmi munkarész - 2008
  • M4 gyorsforgalmi út Fegyvernek-Püspökladány közötti szakasz EVD zaj- és rezgésvédelmi munkarész - 2008
  • M85 gyorsforgalmi út EVD zajvédelmi munkarész – 2008
  • M7 autópálya Zamárdi - Balatonszárszó közötti szakasz Balatonendréd község Újtelep településrész zajvizsgálata - 2008
  • M5 autópálya burkolatainak mérése SPBI módszerrel - 2008
  • M6-M60 autópályák építéséhez szállítási útvonalak által érintett településeken zaj mérések - 2008
  • M2 és 2-es út közötti összekötő út zajvédelme - 2008
  • 26. sz főút, Sajószentpéter elkerülő - 2008
  • M0 keleti szektor 4 sz főút és M3 autópálya közötti szakasz Budapestre gyakorolt hatásának bemutatása - 2008
  • Budapest, Nagykőrösi út megvalósíthatósági tanulmány - 2007
  • Bp. V. ker. Főutca program tervezés környezetvédelem -2007
  • M8 autópálya EVD zaj-és rezgésvédelmi munkarész -2006
  • M4 gyorsforgalmi út - Abony - Fegyvernek közötti szakaszra vonatkozó nyomvonal változatokra -Előzetes Környezeti Hatástanulmány zajvédelmi munkarész elkészítése - 2006
  • Budaörs, M1-M7 ap. északi oldalára tervezett szervizút Aradi utca - Csata utcai csomópont közötti szakasza engedélyezési terv levegő- és zajvédelmi munkarészének készítésére - 2006
  • M7 autópálya (17-110 kmsz) RKHT zajvédelmi munkarész készítése
  • M5 autópálya (Kiskunfélegyháza-országhatár) RKHT zaj-és rezgésvédelmi munkarész
  • M0 autóút 3-31. sz. főutak közötti szakasz RKHT zaj-és rezgésvédelmi munkarész
  • M0 autóút M5 - 31. út közötti szakasz RKHT zaj-és rezgésvédelmi munkarész
  • M0 autóút M1 - M6 közötti szakasz RKHT zaj-és rezgésvédelmi munkarész
  • M0 autóút M6 - M5 közötti szakasz RKHT zaj-és rezgésvédelmi munkarész
  • M30 autópályává fejleszthető autóút Miskolc - országhatár közötti szakasz EKHT zaj-és rezgésvédelmi munkarész

Utak mentén tervezett zajárnyékoló falak:

 

  • M5 autópálya, B83 jelű zajárnyékoló fal által védett lakóépületeket érő, az autópálya forgalmától származó zajterhelés vizsgálata és zajárnyékoló fal helyszíni akusztikai vizsgálata zajárnyékoló fal átépítése után - 2013
  • M5 autópálya, B72 jelű zajárnyékoló fal által védett lakóépületeket érő, az autópálya forgalmától származó zajterhelés vizsgálata és zajárnyékoló fal helyszíni akusztikai vizsgálata zajárnyékoló fal átépítése után - 2013
  • Az M0 autópálya, D2 szakaszán 12+192 - 19+317 km szelvények között megépített zajárnyékoló falak helyszíni akusztikai vizsgálata - 2013
  • M5 autópálya, J57 jelű zajárnyékoló fal helyszíni akusztikai vizsgálata a zajárnyékoló fal meghosszabbítása után - 2012
  • M5 autópálya, J62 jelű zajárnyékoló fal helyszíni akusztikai vizsgálata a zajárnyékoló fal átépítése után - 2012
  • M5 autópálya, J72 jelű zajárnyékoló fal helyszíni akusztikai vizsgálata a a zajárnyékoló fal meghosszabbítása után - 2012
  • M3 autópálya 236+200 ? 247+000 kmsz. közötti szakaszán, és a 4102 j. út 15+922 ? 16+285 kmsz közötti szakaszán elkészült három zajvédőfal szakasz helyszíni akusztikai mérése - 2012
  • M6 149+865 - 150 + 930 és M60 ap. 16 + 280 - 17 + 788 kmsz. Között megépített zajárnyékoló falak helyszíni akusztikai vizsgálata - 2010.
  • M3 budapesti bevezető szakaszon megépített zajárnyékoló falak helyszíni akusztikai vizsgálata - 2010.
  • M5 budapesti bevezető szakasza megépített zajárnyékoló falak helyszíni akusztikai vizsgálata - 2010.
    Budapest, XI. ker. Andor utca, Galvani utca kiszélesítése utáni zajvizsgálat az épületek környezetében és a passzív védelemmel ellátott helyiségekben - 2010.
  • Veszprém, Észak-keleti körgyűrű és Külső Kádártai úti körforgalom mellett épített zajárnyékoló fal helyszíni akusztikai vizsgálata - 2010.
  • M5 autópálya Újhartyán, Hernád térségében átépített zajvédő falak mögötti lakóterületek zajvizsgálata - 2010.
  • M7 autópálya Balatonkeresztúr - Sávoly 170+700 - 182+000 kmsz közötti mindkét oldalon megépült zajárnyékoló falak beiktatási veszteség mérése - 2009.
  • Budapest, XVIII. kerület, Szélmalom utca, "Bókay Kert" Sípályától eredő környezeti zajterhelés vizsgálata zajárnyékoló fal építése után - 2009.
  • M3 autópálya (3sz főforgalmi út) Budapest XIV. és XV. kerületi szakasza mentén fekvő lakóterületek zaj elleni védelme tárgyú projekt" aktív zajvédelme tekintetében a kiviteli tervdokumentáció elkészítésére vonatkozó tervezési munkáinak elvégzésére, valamint a tervezői művezetés ellátása - 2009.
  • M5 autópálya - zajvédelmi létesítmények által védett ingatlanok ellenőrző akusztikai méréseinek elvégzése - 2009.
  • M7 autópálya Balatonkeresztúr - Sávoly 170+700 - 182+000kmsz közötti mindkét odalon megépült zajárnyékoló falak beiktatási veszteség mérései - 2009.
    Győr, Dunacenter környezetében létesült Fa-Akusztik III. zajárnyékoló falainak beiktatási veszteségi mérése - 2009.
  • Sopron - Virágyvölgyi út zajárnyékoló fal
  • Temesvár összes bevezető útja mellet (Vibrocomp SRL)
  • M3 autópálya Budapest XV. Kerület Szentmihályi út - Körvasútsor közötti szakaszán zajárnyékoló fal tervének készítése
  • M1M7, M1, M3, M5, M7 autópálya
  • Kispest M5 autópálya bevezető szakasz. (Hunyadi u. - Határ u.)
  • 21-es főút,
  • 1-es út főút,
  • 7-es főút, Budapest,
  • XI. ker. Szerémi út, Egérút, 6-os sz. főút bevezető szakasz,
  • XIX. Ker. Méta utca, stb.
Kötöttpálya 
  • zaj és rezgésvédelem tervezéskor
  • zaj és rezgés monitor (alapállapot, építés alatt és átadás után)
  • rezgés-szigetelés tervezés
  • építés alatti környezetvédelmi terv, határérték túllépési kérelem
  • érzékeny épületek folyamatos rezgésmonitorozása
  • zajárnyékoló fal tervezés és minősítő mérés
  • passzív akusztikai védelem tervezés
  • állomások akusztikai tervezése

 

Balatonaliga - Balatonszentgyörgy vasút 4-es metró 1-es villamos
  • Püspökladány - Debrecen vasútvonal zaj és rezgésvédelmi felülvizsgálata – 2013
  • Budapest-Esztergom vasútvonal rekonstrukció II. ütem megvalósításához kiegészítő zaj és rezgésvédelmi tervek készítése - 2013
  • 1-es villamos Kelenföld vasútállomásig történő meghosszabbítása - EVD zaj és rezgésvédelmi munkarész - 2013
  • 3-as villamos - EVD zaj és rezgésvédelmi munkarész – 2013
  • DBR 4-es metróvonal próbaüzeme alatt, a metró szerelvények elhaladásától származó zaj- és rezgésvédelem vizsgálata - 2013
  • DBR 4-es metróvonal I. szakaszához kapcsolódó felszíni beruházások megvalósítása - építés alatti zajvédelmi terv - 2013
  • Százhalombatta - Pusztaszabolcs vasútvonal KHT zajvédelmi munkarész - 2012
  • Bia - Tata vasútvonal KHT zajvédelmi munkarész - 2012
  • DBR 4-es metró állomásainak akusztikai és zajvédelmi tervezése - 2012
  • Gyomaendrőd (kiz.) - Békéscsaba (kiz.) vasúti vonalszakasz átépítése zajvédelmi munkarész- 2012
  • DBR 4-es metróvonal állomásaira vonatkozó zajvédelmi követelmények kidolgozása és azok teljesítésére vonatkozó zajcsökkentési javaslatok - 2011
  • DBR 4-es Metró II. szakaszára (Keleti pályaudvar - Bosnyák tér közötti szakasz) EKHT a zaj- és rezgésvédelmi munkarész- 2011
  • Miskolc - Nyíregyháza vonalszakasz átépítése /zaj és levegővédelmi munkarészek - 2011
  • Zaj- és rezgésvédelmi monitoring rendszer tervezése és üzemeltetése a DBR 4-es metróvonal építése közben és megépítése utáni állapotfelvétel (2011)
  • Nyugati Pályaudvar bővítés EVD, engedélyezési és kiviteli terv zaj- és rezgésvédelmi munkarész - 2010
  • Sopron - Szombathely - Szenntgothárd vasútvonal felújításhoz kapcsolódóan passzív akusztikai védelem tervezése 165 épületben- 2010.
  • Békéscsaba vasútállomás átépítés kiviteli terv akusztikai munkarészek - 2010.
  • Békéscsaba állomás kiviteli terv zajvédelmi munkarész – 2010
  • Keleti és Nyugati vasúti elővárosi fejlesztehtősége zaj és rezgésvédelmi védelmi munkarész - 2009.
  • DBR 4-es. metró I. szakasz tender KÉ-9579/2007 zaj- és rezgésvédelmi munkarész - 2009.
  • Ismételt akusztikai mérések az új vasúti pálya figyelembevételével Pókaszepekt, Pakod települések vonatkozásában, zajtérképek a településekre - 2009.
  • 19-es villamos meghosszabbítása a Műegyetem krp. - Budafoki út között EVD zaj-és rezgésvédelemi munkarész - 2008
  • 19-es és 17-es villamos összekötése 3 változatban EVD zaj- és rezgésvédelmi munkarész - 2008
  • 42-es villamos meghosszabbítás EVD zaj és rezgésvédelmi munkarész – 2008
  • Szeged 4 villamos EVD zaj és rezgésvédelmi munkarész – 2008
  • Harka - Szombathely vasútvonal EVD zajvédelmi munkarészének elkészítése - 2007
  • Kenelföld pályaudvar zaj-és rezgés elleni védelem - 2007
  • Szabadság híd, villamospálya rezgéscsökkentési terv – 2007
  • Zaj- rezgéscsökkentési tervek kidolgozása a Déli-összekötő vasúti hídra
Önkormányzatok 
  • Starégiai zajtérképek és intézkedési tervek
  • Szabályozási tervek zajvédelmi munkarészei
  • Városfejlesztési tervek
  • Zaj és rezgésmérések

 

Baja Budapest Debrecen

 

Kérdések a zajjal kapcsolatban:

  • Volt már a közigazgatási területén lakossági panasz, ez jogos volt?
  • Tudják e mit lehet tenni a zavaró, egész várost, városrészeket érintő zajhelyzet ellen?
  • Vannak-e információik arról, hogy milyen zajterhelésben élnek városuk lakói?
  • Hány embert érint a megengedetten felüli zajterhelés?
  • Szeretnék tudni a város - városrész - lakóépületeinek tényleges zajterhelését?
  • A városnak szükség lenne egy adatbázisra a zajhelyzetről?
  • Szeretnék a zajvédelmi intézkedéseket a lakosság széles rétegei felé kommunikálni?
  • Szeretnék tudni, mennyire költség-hatékony egy zajvédelmi intézkedés?

A 280/2004 (X.20.) Kormányrendelet szerinti zajtérkép választ ad ezekre a kérdésekre.

  • A zajtérkép, egy várostérkép, amely térképes formában különböző színekkel ábrázolja a zajterhelés mértékét. A zajtérkép valamennyi zajforrást figyelembe vesz, elsősorban számításokra épül és tetszőlegesen választott felületnagyság-bontásban, épületről-épületre jeleníti meg a terület tényleges zajterhelését.
  • Az Európai Parlament és Tanács 2002. június 25-én elfogadott 2002/49/EK környezeti zaj értékelésére és kezelésére vonatkozó irányelve szerinti fekteti le a stratégiai zajtérkép-készítés alapjait a 2002/49 EK direktíva fekteti le. A fenti irányelv honosításra került a 280/2004 (X.20) Korm. rendeletben.
  • A zajtérkép célja bemutatni az agglomerációk, fontosabb főútvonalak, vasútvonalak repülőterek és ipari üzemek környékén, a meteorológiai adatokat is figyelembe véve az éves átlagos egész napos és éjszakai zajterhelést.
  • A zajtérkép külön zajforrásonként mutatja be a zajterhelést, ez azt jelenti, például agglomerációk esetén külön stratégiai zajtérkép készül a közúti forgalom okozta zajterhelésre, a vasúti forgalom okozta zajterhelésre, az IPPC üzemek okozta zajterhelésre és ha van ilyen a nagy forgalmú repülőterek okozta zajterhelésre.
  • A megfelelő zajtérképek után a stratégiai küszöbértékekkel összehasonlítva számítható a konfliktustérkép, amely megjeleníti a meglevő zajterhelés okozta tényleges problémákat, konfliktushelyzeteket.
  • A lakossági adatok figyelembe vételével a zajtérképek segítségével az érintettségi térképen megállapítható, hogy egy agglomerációban vagy egy forgalmas főút mentén hány ember él bizonyos zajterhelésnek kitéve.
  • A stratégiai zajtérkép kiválóan alkalmas zajvédelmi intézkedések hatásosságának eldöntésére, melyre az ún. akciótervben kerülhet sor. Az akciótervben a különböző forgalom-technikusokkal is egyeztettet zajvédelmi intézkedések hatásosságát lehet összehasonlítani a zajterhelés illetve az érintettek számának változása függvényében. Ez alapján lehet kiválasztani a legköltséghatékonyabb eljárást illetve eljárások kombinációját.

Stratégia zajtérképeink közül kiemelkedő:

Agglomerációk

  • Jászvásár (Iasi) startégiai zajtrkép - 2013 (Vibrocomp SRL)
  • Szombathely stratégiai zajtérkép - 2013
  • Kerepes stratégiai zajtérkép - 2013
  • Dunaharaszti stratégiai zajtérkép - 2013
  • Halásztelek stratégiai zajtérkép - 2013
  • Csömör stratégiai zajtérkép - 2013
  • Érd stratégiai zajtérkép - 2013
  • Budaörs stratégiai zajtérkép - 2013
  • Győr stratégiai zajtérkép - 2012
  • Debrecen stratégiai zajtérkép - 2012
  • Kecskemét stratégiai zajtérkép - 2012
  • Szatmárnémeti stratégiai zajtérkép - 2012
  • Újvidék stratégiai zajtérkép - 2012
  • Baja stratégiai zajtérkép - 2012
  • Miskolc stratégiai zajtérkép - 2012
  • Nyíregyháza stratégiai zajtérkép 2012
  • Kolozsvár stratégiai zajtérkép - 2012 (Vibrocomp SRL)
  • Nagyszeben stratégiai zajtérkép - 2012 (Vibrocomp SRL)
  • Craiova stratégiai zajtérkép 2012 (Vibrocomp SRL)
  • Szatmárnémeti stratégiai zajtérkép - 2012 (Vibrocomp SRL)
  • Nagyszeben (Vibrocomp Srl) - 2011
  • Pitesti (Vibrocomp Srl) - 2012
  • Százhalombatta zajtérkép és csendes övezetek kijelölése - 2010
  • Tatabánya zajtérképe az M1 autópálya és az 1. sz. főút melletti területre - 2010
  • Kolozsvár stratégiai zajtérkép frissítés és intézkedési terv - 2010
  • Tirguviste stratégiai zajtérkép és intézkedési terv (Vibrocomp SRL) - 2009
  • Szeged stratégiai zajtérkép frissítés és intézkedési terv - 2008
  • Temesvár stratégiai zajtérkép és intézkedési terv - 2008
  • Sopron város stratégiai zajtérképe 2006
  • Budapest XI. kerület stratégiai zajtérképe
  • Budapest V. kerület stratégiai zajtérképe
  • Budapest XI. kerületének stratégiai intézkedési terve
  • Budapest és agglomerációja (kb. 1200km2) stratégia zajtérképe

Zajtérképezéssel kapcsolatos phare projektek

  • Hungary - Serbia Strategic noise mapping and action planning based on HUSRB/1002/122/137 initiative - 2013
  • Strategic Noise Mapping in Hungary Letter of contract N° Mr. Rónaszéki 15 - Phare-HU-PAO HURonaszeki15_2040019
  • Romania - Strengthening institutional capacities for implementing and enforcing noise related Directives Project no. : 2004/016-772.03.03/02.02
Repülőtér 
  • Starégiai zajtérképek és intézkedési tervek
  • Zajgátló védőövezetek kijelölése
  • Zajcsökkentett hajtóműpróbázó műtárgy
  • Zajmérések
  • Részvétel közmeghallgatáson, lakossági fórumon

 

Zajmérés hajtóműprobázáskor Hajtóműpróbázó modell Monitor rendszer tervezés

 

Stratégiai zajtérképek:

  • Bukarest Baneassa nemzetközi repülőtér - 2013 (Vibrocomp SRL)
  • Ferihegy stratégiai zajtérkép - 2012
  • Budapest Ferihegy Nemzetközi Repülőtér intézkedési terv - 2008
  • Bukarest Otopeni, Henri Coanda nemzetközi repülőtér (intézkedési terv is!) - 2007
  • Temesvar, Traian Vuia nemzetközi repülőter (intézkedési terv is!) - 2007
  • Budakeszi, Budaörs, Hármashatárhegy, Dunakeszi,Tököl

 Repülőterek zajvizsgálatai:

  • Zalaegerszeg - Andráshida repülőtér zajgátló védőövezetek kijelölése - 2013
  • Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér zajgátló védőövezet kijelölése - 2013
  • Szegedi repülőtértől származó repülési zajterhelés vizsgálata
  • Kaposújlak zajgátló védőövezet kijelölése - 2012
  • Sármellék zajgátló védőövezet kijelölése - 2012
  • Győr-Pér zajgátló védőövezet kijelölése - 2012
  • Dunaújváros zajgátló védőövezet kijelölése - 2012
  • Sárszentmihály zajgátló védőövezet kijelölése - 2012
  • Papkutapuszta zajgátló védőövezet kijelölése - 2012
  • Budapest - Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtér környezetvédelmi felülvizsgálat zaj és rezgésvédelmi munkarészei - 2011
  • Győr - Pér repülőtér zajgátló védőövezet kijelölése - 2011
  • Hajmáskér repülőtér zajgátló védőövezet kijelölése - 2011
  • Eger repülőtér zajgátló védőövezet kijelölése - 2011
  • Gyúró repülőtér zajgátló védőövezet kijelölése - 2011
  • Szeged repülőtér zajgátló védőövezet kijelölése - 2010
  • Siófok - Kiliti repülőtér zajgátló védőövezet kijelölése - 2010
  • Budaörsi repülőtér zajgátló védőövezet kijelölése - 2010
  • Hatvan - Adorján János repülőtér zajgátló védőövezet kijelölése - 2010
  • Tököl repülőtér zajgátló védőövezet kijelölése - 2010
  • Kiskunlacháza repülőtér zajgátló védőövezet kijelölésé - 2010
  • Békéscsaba repülőtér zajgátló védőövezet kijelölése - 2010
  • Szigetköz repülőtér zajgátló védőövezet kijelölése - 2010
  • Zajcsökkentett hajtóműpróbázó műtárgy akusztukai terve Ferihegy - 2009
  • Kiskunfélegyháza zajgátló védőövezet kijelölése - 2009.
  • Nyíregyháza zajgátló védőövezet kijelölése - 2009.
  • Debrecen zajgátló védőövezet kijelölése - 2009.
  • Fertőszentmiklós zajgátló védőövezet kijelölése - 2009.
  • Budapest- Ferihegy repülőtér zajgátló védőövezetének kijelölése - 2008
  • Veszprém-Szentkirályszabadja Repülőtér zajgátló védőövezet kijelölése - 2008
  • Budapest- Ferihegy repülőtér környezetében lévő lakóingatlanok passzív akusztikai felmérése - 2008
  • Vecsést érintő repülési zajterhelés javítására döntés-előkészítő tanulmány készítése - 2008
  • Szombathelyi repülőtér zajvédelmi döntés előkészítő tanulmányának elkészítése - 2011
  • Pápai bázisrepülőtér C17 repülőgépeinek zajszámítása - 2011
  • Keceli Heliport repülőtér zajgátló védőövezet kijelölése -2008
  • Pécs - Pogányi repülőtér zajgátló védőövezet kijelölése - 2007
  • Gödöllői Repülőtér zajgátló védőövezet kijelölése -2007
  • Szolnok repülőtér zajvédelmi monitoring terve - 2007
  • Csepelt érintő repülési zajterhelés javítására döntés-előkészítő tanulmány készítése - 2007
  • Pécs - Pogányi repülőtér -20065 Budapesti kisrepülőtér zajvizsgálata, zajtérkép-készítéssel
Ipar 
  • Egységes környezethasználati engedélyhez zajmérések
  • Zajcsökkentés
  • Munkahelyi zajmérés és számítás
  • Rezgés-mérés
  • Rezgés-szigetelés

 

Bánya zajmérés Dunamenti Erőmű Zajcsökkentés Bánya zajmodell

     

    • MAVIR Zrt. 400/120 kV-os Hévízi alállomás zajcsökkentési intézkedési terv készítése és innovatív rezonátoros zajcsökkentés kidolgozása - 2013
    • A WEILAND AUTÓ HUNGÁRIA KFT. Pilisjászfalun működő autóbontó teleptől származó zajterhelés vizsgálata - 2013
    • Az Őrbottyán, külterület 023/201. és 023/202. hrsz-ú ingatlanon létesített, terepmotorozásra kijelölt állandó pálya zajterhelésének vizsgálata - 2013
    • Rió szórakozóhely, Budapest XI. 4042/101. hrsz. alatti szabadidős zajforrás zajterhelése - 2013
    • A Papp László Sportaréna területén lévő jégkorong VB szurkolói falujától származó zajterhelés vizsgálata - 2013
    • Mátraszentimre - Galyatető 1182/17 hrsz. alatti sport- és rendezvénycsarnoktól származó zajterhelés - 2013
    • Corvin sétány, Sör és Blues fesztivál programjaitól származó zajterhelés vizsgálata - 2013
    • Corvin sétány, Pályaválasztási kiállítás programjától származó zajterhelés vizsgálata - 2013
    • Visontai bánya zajcsökkentése - 2012
    • Pusztazámor hulladéklerakó zajfelülvizsgálata - 2012
    • Hungaroring versenypálya intézkedési terv - 2012
    • Officium irodaház zajvizsgálata - 2012
    • Zöld Pardon Étterem Szabadtéri szórakozóhelytől származó zajterhelés vizsgálata - 2012
    • Őrbottyán, külterület023/201. és 023/202. hrsz-ú ingatlanon létesített, terepmotorozásra kijelölt állandó pálya rendeltetésszerű használatáról származó zajterhelés vizsgálata - 2012
    • UNIQUE fesztiváltól származó zajterhelés vizsgálata - 2012
    • Budapest, VI. ker. Eötvös u. 34/A. sz. alatt működő MÉH átvevőhelytől származó zajterhelés vizsgálata - 2012
    • Dunakeszi hulladéklerakó üzemszerű működésétől származó zajterhelés vizsgálata - 2012
    • Akusztik fesztiváltól származó zajterhelés vizsgálata - 2012
    • Budapest, V. ker. Kossuth Lajos tér Rekonstrukciója, Mélygarázs, Látogatóközpont és Parlamenti Múzeum építését és a tér teljes területén esedékes, területrendezéshez szükséges zaj állapotfelmérés elvégzése, munkák megkezdése előtt - 2012
    • Hungaroring versenypálya, Zajvédelmi Intézkedési Terv - 2010
    • A Zöld Pardon Étterem Szabadtéri szórakozóhelytől és a Cafe del Rio szabadtéri szórakozóhelyről származó zajterhelés vizsgálata - 2010
    • Budapest, IX. Soroksári út 31. és XI. Budafoki út 74.ingatlanon létesült szennyvízátemelő építménytől származó zajterhelés vizsgálata a környező lakóépületek környezetében - 2010
    • Ercsi, hrsz. 1760/6. és 1760/15. termikus talajtisztító berendezés zajterhelés vizsgálata - 2010
    • Debrecen, 2 villamos Salétrom utcai telephely zaj és rezgéscsökkentése - 2010
    • DRV 11 telep környezeti és munkahelyi zajmérés - 2009
    • Pálinka fesztivál zajmérés és szakvélemény - 20010, 2009
    • Romkert zenés szórakozóhely zajkibocsátásának műszeres mérése - 2010, 2009
    • Constancai kikötő zajcsökkentése - 2008
    • Szentmihályi (Kolozs megye,Románia) cementgyár zajcsökkentése - Vibrocomp SRL - 2008
    • SAMSUNG ELECTRONICS MAGYAR ZRT. által Jászfényszaru, Samsung tér 1. sz. alatt üzemeltetett telephely - zajcsökkentési terv elkészítése - 2008
    • Zöld Pardon Étterem-zenés szórakozóhely zajvizsgálata - 2008
    • Visegrád, Bobpálya zajvizsgálat - 2008
    • Visontai Bánya zajcsökkentése - 2007
    • EGÚT Rt. Dunaharasztiban épülő aszfaltkeverő telep zajcsökkemntése - 2006
    • Bükkábrányi Bánya zajcsökkentése - 2006
    • Tatabányai üveggyár zajcsökkentése - 2006
    • Budapest, XVIII. ker. Sípálya Zajvédő fal tervezése a Makói utcai ingatlanok zajterhelésének csökkentésére - 2006
    • Budaörs, Árok utcában található gördeszka pályától származó környezeti zaj és rezgés vizsgálatára, ill. szakértői vélemény elkészítésére Intézkedési program, javaslatok -2006
    • Budapesti Intermodális Logisztikai Központ zajvédelme
    • Euroring zajcsökkentése
    • Jobbágyi hulladékkezelő zajvédelme
    • Bükkábrányi Bánya - Mátrai Erőmű zajvédelme
    • Százhalombattai erőmű zajcsökkentése
    • Zagyvaszántói könnyűfém öntöde
    • Lexmark két üzeme, Aluminiumöntöde
    • LUFTHANSA Technik Budapest Kft. szerelőcsarnok zajcsökkentés
    • Suzuki Esztergom géptokok tervezése
    • Épület és teremakusztika
    • Épületgépészeti zaj és rezgéstervezés
    • Parkolókból származó zaj mérése, modellezése
    • Rezgés érzékeny épületek műszerek védelme a környezeti rezgésektől. Rezgésszigetelés, épülettervezés. 

     

    Balettintézet Homlokzati zajterhelés-térkép

    Spirit Hotel ***** Sárvár

     

    • Budapest, Közraktár u. 30 alatti River Park irodaház 6. emeleti iroda, belső zajterhelésének vizsgálata nyílászárók átalakítása előtt és után - 2013
    • Etele bevásárló központ /zajvédelmi munkarész/ - 2011
    • Csepel Stadion engedélyezési terv zaj- és levegővédelmi munkarész elkészítése - 2009.
    • Xántus J. Középiskola - átalakítás és bővítése kivitelezési tervei, akusztikai munkarész
    • Bp. Üllői úti Campanile Hotel kiviteli szintű terveinek készítése, akusztikai szaktervezési feladatok.
    • Biatorbágy Tópart bevásárlóközpont irodaház zajvédelmi fejezet - 2007
    • Prestige Lakópark - 2007
    • Gödöllő, Glaxo irodaház - 2007
    • Hermina Irodaház - 2007
    • Corvin Sétány épületei környezetvédelmi engedélyezési tervek - 2007
    • Westend II Evd zajvédelmi fejezet - 2007
    • Haller Irodaház - 2007
    • Dunavarsány, IBIDEN üzem iroda épületrész, előadó terem akusztikai tervezése - 2007
    • Corvinus Egyetem - 2007
    • Sárvár, Spirit Hotel környezetvédelem és akusztika 2007
    • M3 Irodaház szigorított rezgésszigetelés (rugalmas habos úsztatás) megtervezése - 2007
    • Környezeti rezgés becslése és a várható rezgés értékelése a Budapest, Könyves Kálmán körúti Népliget Center irodaházban -2006
    • Europeum környezeti rezgés terhelések előrebecslése vizsgálata, értékelése, javaslat a csökkentési intézkedésekre
    • Airport City - 2006
    • Budai Skála EKHT zaj- és rezgésvédelmi fejezet - 2006
    • Corvin Center I.és II. fázis EKHT zaj- és rezgésvédelmi fejezet - 2006
    • Inke határában zöldmezős beruházásában épülő geotermikus erőmű EKHT zajvédelmi fejezet - 2006
    • Europeum
    • Hold utca 19. apartman szálló
    • Podmanicky utca 49
    • Graphisoft park SAP irodaház
    • Gömb utcai lakóház
    • BSR Center
    • Corvinus Egyetem
    • Népliget Center
    • Fényes Elek utcai irodaház
    • Csörsz utca - Nagyjenő utca irodaház
    • BC 99
    • Váci út 140-142
    • Váci út 33.
    • Művészetek Palotája akusztikai szakvélemény az engedélyezési és kiviteli tervhez
    • West End City, Mammut I-II
    •  CORA Budakalász
    • AUCHAN Soroksár, Dunakeszi, Csömör, Székesfehérvár, Szigetszentmiklós, Maglód
    • TESCO Budaörs, Soroksár, Zalaegerszeg, Hódmezővásárhely, Pesti út, Fogarasi út,
    • PÓLUS Kecskemét,
    • Decathlon Soroksár, Dunakeszi
    • ElecrtroWorld Dunakeszi
    • Mosonmagyaróvár sportcsarnok
    • Csörsz utcai sportcsarnok